Miért feltétele a fejlődésnek a tiszta víz és a higiénia? A Föld azon sarkaiban, ahol ezek hiányoznak, nagyon szűkösek a lehetőségek, és szinte lehetetlen kitörni a szegénységből. Szerencsére egyre több világméretű vállalat érzi úgy, hogy tennie kell valamit.
Az oktatás, a tiszta víz és a nők egyenjogúságának területén nyújt támogatást az H&M Conscious Foundation, amely összesen 180 millió svéd koronát ad egy három éves perióduson keresztül az H&M dolgozói és vásárlói által egy globális online szavazás során kiválasztott szervezeteknek. Az UNICEF, a WaterAid és a CARE februártól kapják a támogatást. A svéd ruhamárka Világprogram a tiszta vízért és higiénikus iskolákért elnevezésű kezdeményezése pedig azt a célt tűzte ki, hogy az elmaradott területeken az oktatás részévé teszik a higiénés és közegészségügyi oktatást.
A Procter & Gamble 2007-ben kezdett együtt dolgozni a World Visionnel, a világ legnagyobb nem állami ivóvíz szolgáltatójával, és idén márciusban ünnepelhették, hogy már egy milliárd liter vizet juttattak el a rászorulókhoz a víztisztító akció során. A Tiszta ivóvizet a gyermeknek program Már 34 országban érezteti hatását! Dr. Greg Allgood, a World Vision elnöke Sakira Ahmednek és kisfiának adta át a jubileumi pohár vizet Ghánában. A P&G következő célpontja a nyugat-afrikai Sahel térség, ahol 180 millió liter víz megtisztítására alkalmas fertőtlenítő tasakot osztanak majd ki jövőre. A kis csomagok tartalma pár perc alatt iható vizet varázsol a legmocskosabb pocsolyavízből is. A 2020-ig tartó távlati cél pedig nem más, mint óránként megmenteni egy életet. Ehhez kétmilliárd liter víz megtisztítására van szükség évente.
Alek Wek szupermodell is elkötelezett a tiszta víz ügye mellett: „Dél-Szudánban születtem, és a saját szememmel láttam, mennyire fontos az ivóvíz. Nemcsak alapvető emberi jog, de az élet feltétele!”