A PET palackos ásványvízfogyasztás annyira megugrott, hogy világszerte több fogy belőlük, mint az üdítőkből vagy a tejből. Pedig egyes becslések szerint egy liter palackozott víz előállításához akár három liter vízre is szükség lehet.
Egy új-dél-walesi tanulmány szerint csupán 2006-ban 60 ezer tonna, a globális felmelegedéshez hozzájáruló gáz kibocsátása írható a vízpalackozás számlájára. Ezt egyre kevesebben nézik jó szemmel. A kétezer lakosú ausztráliai Bundanoon polgárai például megelégelték az ipari méretű ásványvíz bizniszt, és amikor egy cég a városka földalatti vízét akarta a felszínre hozni, Sydneybe szállítani, majd palackozva eladni 2009 szeptemberében, tiltakozni kezdtek. Az ellenállás hatására a projekt dugába dőlt, Ausztráliában mégis félmilliárd dollárt költenek évente palackozott vízre a Wollongong Egyetem tanulmánya szerint. Az ebből az összegből megvásárolt palackok előállításakor annyi üvegházhatást előidéző gáz szabadul fel, mint amennyit 13.000 autó bocsát ki ugyanennyi idő alatt, állítja az egyetemi portál, amely maga is a csapvíz fogyasztására szólítja fel diákjait. Persze ehhez az infrastruktúra is hozzájárul: a honlapon található egy térkép, amelyen a campus területén működő 26 db ivó kutat jelölték be.
A hazai egyetemeken sajnos még nem ilyen előrehaladott a helyzet, úgyhogy a mi diákjaink egyelőre akkor járulnak hozzá leginkább a környezetünk védelméhez, ha otthonról viszik a tisztított vizet, újrahasznosított palackban vagy kulacsban.